A DreamWorks, miután úgy néz ki, hogy végleg befejezte zöld ogréjának a vége felé egyre sikertelenebb pályafutását, úgy döntött, ha már felépített egy ekkora franchise-t, akkor azt maradéktalanul ki kell használnia. Így hát fogták az egyik legismertebb, legszerethetőbb karakterüket, és külön mozit szabtak rá. Azonban Kandúr mozgóképe inkább hasonlatos egy kívül mutatós, belül mégis üres és eléggé semmilyen csizmához, mintsem hogy egy napon lehessen említeni az első két Shrekkel.

 A történet a már számtalanszor kipróbált receptet követi. A készítők fogtak néhány ismert szereplőt és mesét összegyúrva, kifordítva és erősen megmásítva  szervírozták őket, gondosan ügyelve arra, hogy a körítés lehetőleg a minimumon maradjon. Csizmás ezúttal régi barátjával, Humpty Dumpty-val és annak segítőjével, a harcias és szenvedélyes Kittyvel  szövetkezve próbálja jóvátenni múltbéli baklövését, ezért a legendás aranytojást tojó lúdra fáj a foguk. A mesés kincset azonban nem könnyű megszerezni, főként ha az égig érő paszuly babjait a félelmetes páros, Jancsi és Juliska őrzi, miközben számos más veszély is leselkedik hőseinkre.

 A cselekmény pontosan és vakon követi a kalandfilmek ősi forgatókönyvét, így viharos üldözésekből, látványos mozdulatokkal végrehajtott, pörgős akcióból nem lesz hiány, továbbá csipetnyi lágy romantika és kacérkodás is helyet kapott a Zorro és Indiana Jones mozikat idéző műben. Váratlan fordulatokra - amiknek java részét érthetelen módon számos kikacsintással tették előre kiszámíthatóvá -, csavaros helyzetekre elvétve számítani kell, azonban senki se kutasson szívgyógyszerért a táskájában, ugyanis a Csizmás, a kandúr oly kímélően bánik érzékszerveinkkel - a szemünket ésa  fülünket leszámítva -, hogy azt már szinte kínos.

  A sablonos és unalmas cselekmény még megbocsátható lenne, hisz hőn szeretett macskánk eddig sem krimiket megszégyenítő művekben mozgott, hanem önfeledten kacagtató vígjátékokban. Csakhogy nevetőizmainkat is meglepően kevés impulzus éri, inkább félszeg mosolygáson kaphatjuk magunkat, mintsem hogy röhögőgörcs környékezzen bennünket. Pedig Kandúr figurája sokkal többet rejtett magában, mint amit Chris Miller rendező és csapata kihozott belőle. A főhősünkre írt poénok is mérsékkel jelennek csak meg, mintha elfelejtették volna ellőni őket, így a cukorfalat-nézésből is csupán másfél felvonást láthatunk.

 Szerencsére pozitívumokról is lehet beszélni a sok kesergés mellett. A Csizmás, a kandúr temperamentumos világa latinos hangulatával - amihez Antonio Banderas jócskán hozzátette a magáét - és némi vadnyugati kikacsintásával remek atmoszférát teremt a meselények kalandozásához, ráadásul mindezt kiváló külcsínnel és zenei aláfestéssel. Fantasztikus dallamok közepette esünk egyik vizuális orgiából a másikba, ugyanis a jelenlegi egyik legszebb animációs filmmel van dolgunk. Humpty Dumpty apró repedéseitől kezdve Kandúr utolsó szőrszálán át a legkisebb porszemig minden apró összetevője tökéletesen van elkészítve a filmnek, amire csak rátesz egy lapáttal, hogy számos, teljesen különböző helyszínen játszódik a mozi, így az újdonság varázsa folyton fennmarad - legalábbis a látvány terén.
 A Csizmás, a kandúr nem épp úgy marad meg az ember emlékezetében, mint a 2011-es év leghumorosabb és legötletesebb filmje, hiszen megannyi gyengeséggel küszködik, amelyekből már-már eltántorítóan sok van. Azonban a káprázatos animáció és a fő karakterek üdesége - különösen a címszereplő macseké - képes elvinni a hátán a filmet, még ha döcögősen és nyögvenyelősen is, így egy próbát megérdemelhet az amigo.