2003-ban a Disney A Karib-tenger kalózai: A Fekete Gyöny átka című, azóta klasszikussá vált első résszel olyat tett le az asztalra, mely nemcsak bevétel, de a kritikusok és a nézők szempontjából is bombasiker lett. A kiadótól megszokott sémákkal kicsit szembeszálló film egy vérbeli, egész estés kaland lett, melyet évek múltán is nagy áhítattal és a messzeségbe révedő, rengeteg kellemes percet felidéző tekintettel elevenítenek fel a rajongók. Természetesen a nagy sikert aratott produkciókat, melyek vagyonokat hoznak, nem hagyják veszni, a Disney sem volt rest, szorgalmasan gyártja a folytatásokat, melyek azonban képtelenek elérni a remek első rész színvonalát – ennek ellenére nem voltak rossz filmek, de egyre erősödő minőségi dekadencia érhető tetten. A világ végén nevezetű harmadik résszel lezárult a kezdő trilógia, a negyedik epizód tehát ennek fényében készült, új rendezővel,  szereplőkkel, lehetőségekkel, valamint más történettel, mely a Tim Powers: Ismeretlen vizeken című regénye  nyomán készült. Nagy esély adatott meg a készítőknek, hogy elérjék, vagy akár túlszárnyalják az első részt kvalitását, ezzel akár egy új, összefüggő cselekményű Karib-tenger kalózai többrészes sorozatot indítva el. A kérdés már csak az, hogy most, mikor eljött a bizonyítás ideje, vajon ez sikerült-e nekik, vagy a fegyverük csütörtököt mondott?

 Történetünk valamikor az 1700-as években veszi kezdetét, a Brit Birodalom szívében, Londonban. Jack Sparrow kapitány (Johnny Depp) a haláltól menti meg Gibbs (Kevin McNally) cimboráját, azonban bár az akció végül is sikerrel végződik, a derék kalózvezér majdnem az angolok fogságába esik. Természetesen nem is Jack Sparrowról lenne szó, ha nem tudna kereket oldani, azonban szökése előtt még megtud pár fontos információt. Először is a Fekete Gyöngy odaveszett, amit a II. György (Richard Griffiths) király szolgálatába állt Barbossa (Geoffrey Rush) tudat hősünkkel; egy imposztor magát a nagy Sparrownak kiadva legénységet toboroz, valamint kiderül, hogy a spanyolok elindultak felkutatni a mesebeli ifjúság forrását - ezt az angolok nem is hagyják szó és harc nélkül -, amit hőn szeretett kalózunk is évek óta próbál megtalálni. Ha ez nem lenne elég, Jack régi kedvese, Angelica (Penélope Cruz) is felbukkan, aki a kalózt önszántán kívül feljuttatja a hírhedt Anna királynő bosszúja nevet viselő hajóra, melynek kapitánya a rettegett Feketeszakáll (Ian McShane), aki ugyancsak tovább szeretne élni, méghozzá bármi áron.

 Így fest az új felállás, akik látták az előző részeket, nyilván észrevesznek néhány igencsak szembeötlő változást. Számos, eddig meghatározó szerepet betöltő karaktert volt kénytelen mellőzni (spórolás és egyéb okok miatt) a rendező, Rob Marshall, többek között Will Turnert (Orlando Bloom) és Elizabeth Swannt (Keira Knightley), akik köré szorosan kapcsolódott az első három film.

Így egyértelműen Jack került a középpontba, ami nem is oly meglepő, mivel elmondhatjuk, hogy az egész franchise rá épül. Annak ellenére, hogy karaktere még jobban előtérbe került, mint az eddigi részekben, lényeges változáson nem esett át, sokak örömére és vélhetőleg kevesek bánatára. A jól megszokott mozdulatok, gesztusok továbbra is Johnny Depp játékának gerincét képezik, aki még   mindig jól adja vissza a sokszor ittas és kissé bolond kalóz látszatát keltő Sparrowt. Azonban részben az unalmas és újra felhasznált jeleneteket tartalmazó forgatókönyvnek tudható be, hogy ez a Jack csak árnyéka régi önmagának. Bár elméletileg ő lenne a humor, az intrika és a feszültségkeltés forrása, most úgy tűnik, kissé kiapadóban van. Ezen pedig egyáltalán nem segítenek az olyan dolgok, mint az ismétlődő poénok, az irreális vagy már ismerős szituációk, például a meneküléseknél gyakran alkalmazott himbálódzások, melyek már inkább unalmasak, mintsem izgalmasak.

 Mivel kalózos filmről van szó, ezért eléggé feltűnő, hogy lényegesen kevesebbet forgattak hajókon, a szárazföldi jelenetek sokkal nagyobb arányban szerepelnek, mint azt megszokhattuk. A sorozat egyik védjegye, a Fekete Gyöngy például csak pár pillanatra tűnik fel a filmben, továbbá csak az Anna királynő bosszújának a fedélzetén zajlik némi történés, az említett spanyolok hajóit pedig csak jó messziről figyelhetjük meg pár pillanatra. Elég nagy ziccert hagytak ki a készítők, mivel feltehetően sokan kíváncsiak lettek volna a két nemzet tengeri összecsapására, vagy jobban kidolgozott konfliktusokra, még ha ennek hiánya a versenyfutással magyarázható, ami az ifjúság forrása miatt alakult ki.

 Apropó, forrás! A negyedik rész természetfölötti mozgatórugója meglehetősen súlytalan a filmben. Hasonlóan a nemzetek közti konfliktus kis mértékben történő kihasználásához, a fiatalság forrásáról is elmondható, hogy ha elegendő időt fordítanak rá – még ha a mű egy regény alapján is készült, ami némi kötöttséggel jár -, akkor még sokkal többet ki tudtak volna hozni belőle, mert így erősen olyan beütést kelt, hogy ha az eddigiekben volt valami mesebeli cél, akkor legyen már itt is, de sok egyediséget már nem áll módunkban szentelni neki. A forráshoz hasonlóan a szirének is céltalanul lógnak a levegőben, akár ki is hagyhatták volna őket, mivel szinte semmi pluszt nem tudnak nyújtani, ami azért is kár, mert remek alkalom lehetett volna, hogy kissé feldobják, megújítsák, ezáltal valóban érdekessé tegyék a készítők a mondák eme érdekes szereplőit.

 Sajnos az ötlettelenség és az erőltetettség a film többi részére, így a szereplőkre is igaz. A legtöbbjük sótlan vagy túljátszott, de akad olyan is, aki már az idegesítő kategóriába megy át – reméljük, hogy az eddig összes részben feltűnő majmot nem látjuk viszont a későbbiekben. A mellékszereplők között - egy-két kivételtől eltekintve - csupa  új arcot köszönthetünk, azonban egyből viszlátot is mondhatnánk nekik, annyira „érdekesek”, több szót nem is érdemelnek. Páran azonban megmentik a színészgárdát. Geoffrey Rush és Kevin McNally még elfogadhatóak, karaktereikben maradt némi potenciál, valamint Ian McShane a rettegett Feketeszakállként tisztességesen helytállt, de az biztos, hogy messze nem most nyújtották életük legjobb alakítását. Penélope Cruzt láthatólag nem hátráltatta áldott állapota, meggyőzően alakítja a ravasz, bátor és a kemény külső mögött érzékeny és szerető Angelicát, az pedig, hogy húga testdublőrként helyettesítette, szinte észre sem vehető. Johnny Depp pedig a fent leírtak ellenére is toronymagasan a legjobb volt, látszott, hogy próbálta kihozni Jackből, amit csak lehetett.

 Annak ellenére, hogy számos dologban gyengén teljesített a film, látványvilága - ami azért nem épp kimagasló - jól hozza az elvárható szintet. Észrevehető, hogy kevesebb összegből gazdálkodtak a készítők, mint a legutóbbi két résznél, sokkal több szűkös rész hely látható, valamint Londont leszámítva eléggé egyszerű, néhol puritán a díszlet. Ezektől eltekintve amit a vásznon látunk, az 2011-ben teljes mértékben megfelelő, a helyszínek élethűek, szerencsére jutott beléjük a régi részek hangulatából. Az effektek is szépen kidolgozottak, mintha nem is a modern technika alkotta volna a látnivalók többségét. Továbbá, ahogy azt megszokhattuk, a hangok most is elsőosztályúak, minden úgy szól, ahogy annak lennie kell, a robbanások és egyéb csatazajok kellően hatásosak, az egyéb hanghatásokkal egyetemben, valamint a zenei aláfestés némileg módosítva bár, de pazarul teljesítve adja a remek hangulati tényezőt.

 Félve ültem be A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken-re, attól tartva, hogy nagyot csalódok kedvelt sorozatomban. Sajnos mint a leírtakból is látszik, beigazolódott, amitől tartottam, ugyanis amit a néző a 137 perces moziélmény alatt kap, az egy gyenge, felejthető film. Az első résszel összehasonlíthatatlan, de a másik kettő szintjét még csak megközelíteni is képtelen, számtalan sebből vérző, felettébb unalmas és lehangoló alkotás lett a negyedik Karib-tenger kalózai epizód, mely talán az elkötelezett rajongókon kívül másnak nem is ajánlható. Sokkal több potenciál volt az alapötletben, mint amit a mű nyújtani tud, mind a humor, az akció, a kaland, vagy épp a történet terén. Azonban naivak lennénk, ha azt feltételeznénk - annak ellenére, hogy mi egy rossz filmet kaptunk -, hogy a kiadó nem éri el, amit akart, vagyis zizegő, mondhatni könnyen szerzett, több száz millió dolláros bevételét, ami viszont minket aligha vigasztalhat.

 A Disney új filmje kifutott a szokásosnak mondható „kötelező folytatások” gyárából, majd megfeneklett a középszerőség, az ötlettelenség és sekélyesség lomhán kavargó, bűzös mocsárban, amiben minden bizonnyal néhány éven belül feledésbe merül.

    Értékelés: 4.5/10